Zöld hitel, és minden, amit tudni érdemes róla

Zöld hitel

Zöld hitel, és minden, amit tudni érdemes róla

Magyarország ingatlanállománya elöregedőben van. Ezt mindannyian érezzük: akik használt lakást vesznek, gyakran temérdek felújítanivalóval néznek szembe; akik bérelnek, nem ritkán valamilyen kényelmetlenséggel küszködnek a lakásban (például nem megfelelő a hőmérséklet az öreg fűtőtestek és nyílászárók miatt). Szerencsére, ez a döntéshozók figyelmét sem kerülte el, és létrehoztak egy olyan konstrukciót, amely növeli a lakások általános állapotát, és segít az építkezni vágyóknak is. Ez pedig a Zöld hitel, vagyis az NHP Zöld Otthon Lakáshitel. 

 

Nézzük, miért kiemelkedő ez a konstrukció.

 

Zöld hitel részletek

 

Először is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a lent felsorolt tulajdonságoktól egyes bankok eltérhetnek. Ezért érdemes a részleteket hitelközvetítőnkkel megbeszélni.

 

A hitelhez rendkívül kedvező, fix 2,5%-os kamat jár a teljes futamidő idejére. Ez a futamidő pedig 5-től maximum 25 évig terjedhet. A legnagyobb felvehető hitelösszeg 70 millió forint - ám fontos tudni, hogy ez az összeghatár akkor is érvényes, ha mellé a Zöld CSOK-ot is igényeljük. További kedvezmény pedig, hogy Zöld CSOK igénylése esetén annak kamata 0% (persze, csak ha jogosultak vagyunk rá).

 

Kinek elérhető a Zöld hitel?

 

Az NHP Zöld Otthon Lakáshitel csak belföldi magánszemélyek részére elérhető. A feltételek között nem szerepel meglévő vagy vállalt gyermek megléte, sőt a családi állapot sem befolyásolja a hitel felvételét. Kivéve, ha a Zöld CSOK igénylését tervezzük.

 

Milyen ingatlanokra vehető fel?

 

A hitelfelvétel feltétele, hogy legalább BB energetikai besorolású új ingatlant vásároljunk vagy építsünk. További feltétel, hogy az energetikai tanúsító által számított összesített energetikai jellemző értéke évente legfeljebb 90 kWh lehet a lakás egy négyzetméterére számítva.

Tehát használt lakás vételére, felújítására nem használható.

 

A hitel igényelhető egy már meglévő telken lévő új lakás, esetleg ház létrehozására, valamint telek vásárlására, és azon új lakás, vagy ház építésére is. Telek vételezés esetében a felvett hitel maximum felét lehet vásárlásra fordítani, valamint az építkezést a vásárlást követő egy éven belül  meg kell kezdeni, illetve  az adósnak be kell mutatnia a hitelintézet részére az új lakás építésére vonatkozó építési engedélyt, vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységnek minősülő építés esetén a bejelentés megtörténtének igazolását, valamint az energetikai elvárás teljesítésére vonatkozó elvárásoknak való várható megfelelést.

 

Igényelhető még használatba vételi engedéllyel még nem rendelkező (félkész) lakóingatlan megvásárlására,valamint megépítésre (befejezésére).

 

Általános feltételek

 

- A Zöld hitel felvételénél legfeljebb a folyósított hitelösszeg 0,75 százalékát, de lakáshitelenként összesen legfeljebb 100 ezer forint folyósítási díjat számolhat fel a pénzintézet. 
- A további díjak lehetnek: 
   - az értékbecslés díja, 
   - közjegyzői díj, 
   - a földhivatali ügyintézés díja.
- Az előtörlesztési díj maximum 1% vagy 30 ezer forint lehet.
- Van lehetőség előtörlesztésre lakástakarékpénztári megtakarításból is, amely díjmentes.
- A hitel megkötéséhez szükség van a megkötött adásvételi szerződésre (az előszerződés nem elég).
- A hitel nem használható már meglévő hitel törlesztésére, előtörlesztésére vagy kiváltására.
- A kedvezményes hitel keretösszege mindössze 200 milliárd forint – tehát jó, ha nem várunk túl sokat a hitel igénylésével.

 

Miért éri ez meg nekünk?

 

A Zöld Hitel Program jelenleg a piacon elérhető legkedvezőbb konstrukció, mely a lakosság szélesebb körében elérhető.

 

A legfontosabb előnyök
- A rendelkezésre tartási idő akár 4 év is lehet. Ez azt jelenti, hogy építkezés esetén a szerződéskötés után 4 évünk van a folyósítási feltételeket teljesíteni, azaz ennyi időnk van az építkezés befejezésére és a ház átadására. Vásárlás esetén elvárás, hogy az ingatlan készen legyen, és rendelkezzen használatbavételi engedéllyel. 
- Jelenleg nincs a piacon ilyen kedvező kamatozású hitel. A Zöld hitel mellé kapcsolódó CSOK hitel pedig 0%-os kamattal igényelhető.
- A maximális felvehető összeg 70 millió forint.

 

Egyedülállók, gyermektelenek - jogosan - érezhették, hogy kimaradtak a támogatások sorából. De a Zöld hitel megoldás lehet azoknak is, akik számára eddig limitáltabb lehetőségek voltak elérhetőek.

 

Ha szeretne több információt megtudni a konstrukcióról vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal!