Referenciák

Egy szerencsés ismeretségnek köszönhetően kezdtük meg a közös munkát több, mint 10 évvel ezelőtt. A szakmai felkészültségük és megbízható, összeszokott csapatuknak köszönhetően a bizalmunk töretlen, bármilyen kérdéssel fordulunk hozzájuk, biztosan a lehető legjobb megoldást kapjuk. Cégünk minden biztosítását ők kezelik, mert minden helyzetben professzionális a hozzáállásuk.

Kulcsár Melinda
ügyvezető igazgató
Fluxus Kft.

Kulcsár Melinda

A Dorado XXI. Kft.-vel 2004-ben ismerkedtünk meg ajánlást követően. Most nyugodtan elmondhatom, hogy akkor ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult.
 
Személy szerint Egyed Györgyi látogatott el hozzánk és már az első beszélgetés során kiderült, személyében egy szakmailag nagyon felkészült és szimpatikus embert ismerhettünk meg. Ezt követően kötöttünk szerződést biztosítási ügyek kezelésre, melyet azóta is fenntartunk a legnagyobb megelégedésünkre.
 
Legyen szó KGFB, casco, vállalati felelősség, lakás, ingatlan – sorolhatnám még – biztosításokról, tanácsadásról mindig bizalommal fordulhatunk hozzájuk.
 
Az elmúlt évek során dinamikusan fejlődött a Kft., ennek is köszönhetően több új kollégát ismerhettünk meg, akik lelkiismeretesen intézik az ügyes bajos dolgainkat. Nagyon szimpatikus, hogy az ügyvezető Egyed Györgyi mindig a rendelkezésünkre áll, akár konkrét ügyről legyen szó, akár csak konzultáció kapcsán.
 
Azt el kell még mondanom, az elmúlt évek során számos megkeresés érkezett hozzánk hasonló cégektől, de mindig nyugodt szívvel tudtam elutasítani őket, mert biztos vagyok benne, hogy társaságunk ilyen jellegű ügyei, legjobb kezekben vannak a Dorado XXI. Kft-nél.
 
Katona Tibor
tulajdonos/ügyvezető
Best-Tel Kft.

Korábbi szakmai karrierem során elégedett voltam a biztosítások ügyintézésében segítségünkre lévő külső alkusz cégekkel. Mikor az Euromedichez kerültem és először találkoztam a Dorado Kft. ügyvezetőjével Györgyivel és munkatársaival  - mert hosszú évek óta ők képviselték akkor már a biztosítási ügyeit a cégünknek - nem gondoltam, hogy ilyen lehetséges. A Györgyiék megmutatták, hogy amit én addig tapasztaltam, az „kisiskola” a biztosítási szakmában. Nem tapasztaltam korábban, hogy el lehet érni ilyen segítséget, figyelmet és hozzáértést. Számtalan esetben számomra elképzelhetetlen biztosítási konstrukciókat sikerült létrehozniuk és sikeresen alkalmazni. Egyedi konstrukciók kitalálása, megállapodása a biztosítási társaságokkal a szakmai színvonal csúcsát mutatta meg a cégünknek és ez óriási előrelépés és biztonság a működésünk során.

Profizmusukat megmutatják mind a biztosítási konstrukciókban, záradékokban, díjkalkulációkban, adminisztratív egyeztetésekben, azok felügyeletében, káresemények sikeres lezárásában és az állandó rendelkezésre állásban. 

Remélem, hogy ez a kapcsolat és együttműködés ilyen harmóniában még nagyon sokáig fennmarad!

 

Tóth Zsuzsanna
cégvezető
Euromedic International Kft


A Dorado csapatával régóta együtt dolgozva egy közvetlen, lelkiismeretes és szakmailag jól felkészült csapatot ismerhettünk meg. Reméljük, hogy lendületüket és kedvüket megőrzik a problémák megoldására és még sok évig dolgozhatunk velük együtt 

Prekly László
ügyvezető
Design Kft.

 

Prekly László

2018 óta élvezzük Györgyi és csapata szakmai támogatását, ami nagy mértékben megkönnyítette számunkra a mindennapokat. Kevesebb időt kell eltöltenünk a biztosítások útvesztőjében, mert Györgyi támogat minket, bármilyen típusú biztosításról is legyen szó. Szaktudása magabiztos, és gondoskodó, levéve vállunkról sok terhet, ami megnyugtató érzés egy cégcsoport irányítása mellett.

Horváth Ágnes
tulajdonos/ügyvezető
Padthai cégcsoport

 

Horváth Ágnes

2015 októbere óta dolgozunk a Dorado XXI Biztosítási Alkusz Kft-vel. Az eddigi tapasztalatok alapján bátran merem ajánlani mindenkinek. 

Elsősorban azért, mert nagyobb gondossággal kezelik a biztosítási portfóliómat, mint azt én magam tettem. Ennek nyilván oka a szakértelem, illetve az a tapasztalat, hogy egy gondozatlan biztosítás több problémát tud okozni, mint amennyi védettséget ad. A másik dolog amit szeretnék kiemelni, az a kárrendezésben való aktív részvétel. Én eddig csak olyan biztosítási alkuszokkal találkoztam, akik nem vitték tovább a folyamatot a szerződés aláírásánál. Pedig valójában ez a szolgáltatás akkor válik igazán fontossá, amikor egy káreseménynél el kell járni a biztosítótársaság felé. A megélés, hogy Györgyiék folyamatosan segítséget nyújtanak, képviselnek ebben a folyamatban hatalmas biztonságot ad.

Rébeli-Szabó Ferenc
ügyvezető
Inara Consulting Kft.

 

Rébeli-Szabó Ferenc